Kapcsolódó anyagok
______________________________________________
2003. évi CXXXIII. törvény a társasházakról
A jogszabály mai napon hatályos állapota
Tovább >>
______________________________________________
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI DOLGOZAT
A TÁRSASHÁZ MEGALAPÍTÁSA
A társasház első tulajdonosáról vagy építtetőjéről információim nincsenek. Sikerült beszereznem a Földhivataltól egy telekkönyvi ősbetétet, melyen a legkorábbi bejegyzés 1938-as. A háznak három tulajdonosa volt, akik egyenlő arányban voltak bejegyezve a betéten. Érdekesség, hogy a társasház vételára 1935-ben, 140.000.- Pengő volt.
Az elmúlt évben jártam az Országos Levéltárban, de a házról tervrajzot vagy dokumentációt nem találtam. A napokban beszélgettem egyik lakótársunkkal, aki elmondta, hogy ide költözésekor–1960–látta az eredeti tervrajzokat. Szeretném ezeket a tervrajzokat megtalálni, lemásolni majd bekereteztetni és kifüggeszteni a kapualjban. Az épület 1891 és 1952 között magántulajdonban volt. Az új tulajdonos 1952 tavaszától a Magyar Állam, majd 1974 januárjától a VIII. kerületi Ingatlankezelő Vállalat volt a lakóház kezelője.
A társasház alakuló közgyűlése 1995. január 9-én volt és 1995. január 30-án megtörtént az átadás – átvétel.
A lakások és az üzletek egy éven belül magántulajdonba kerültek.
Az Ingatlankezelőtől megörököltünk egy olyan épületet melyen komolyabb karbantartást, felújítást, több mint negyven évig nem végeztek. Mentségükre szóljon, hogy az 1980-as évek közepétől a József körúton elindult a körúti házak rekonstrukciója. A lakóházunkban is kint voltak az illetékesek, felmérték az elvégzendő munkákat, de sajnos ezekre már nem került sor, mert 1990-ben a rendszerváltás évében a munkálatokat leállították. Az utolsó felújított épület a József körút 46. számú épület volt, 1989-ben.
Jómagam, 1995. október végétől látom el a közös képviselői teendőket. Az elődöm, aki 7 hónapig végezte munkáját, ezzel a megjegyzéssel adta át a stafétabotot: „ne vállald el, mert ez a ház össze fog dőlni”!
Nem lett igaza, sőt!
Nos, nézzük, hogy milyen állapotban volt a társasházunk 1995. év végén.
AZ ÉPÜLET ÁLLAPOTA 1995-BEN
I. Pince
A pinceablakok üvegezése hiányos volt.
Az ivóvízvezeték több helyen szivárgott, az elzárószelepek működésképtelenek voltak.
A szennyvízvezeték – hálózat sok helyen megrepedt, szivárgott.
Az elektromos hálózat sérült, életveszélyes, felújításra szorult.
A pince, az évtizedek alatt, ide lehordott használaton kívüli tárgyaktól szinte járhatatlan volt.
II. Földszint
Az udvar burkolat repedezett, megsüllyedt, balesetveszélyes. Emiatt az épületalap ázott.
A függőfolyosók több ponton alá voltak dúcolva.
III. Lépcsőház
A lépcsőházi lengőajtók nehezen működnek az üvegezésük hiányos.
IV. Padlás
A tűzfalaknál a szegélybádog hiányzott illetve hiányos volt.
A kémény szegélybádogozás hiányos.
Az utcai homlokzat felöl egy tetőablak hiányzott, alatta a padlás ázott.
A vápák mentén sok cserép hiányzott.
V. Tető
A kéményseprőjárdák, és ezek korlátai hiányosak. A függőfolyosók feletti főpárkány deszkázata és vakolása lógott, leszakadás előtt állt.
VI. Csapadékvíz-elvezetés
Az eresz - és ejtőcsatornák szinte mindenhol rossz állapotúak voltak, kivétel a körúti rész volt, mely ekkor még sehol nem eresztett.
VII. Elektromos Vezetékek
A társasház elektromos hálózata jó állapotban volt. (a pince kivételével)
VIII. Homlokzatok
Az utca felöli homlokzat jó állapotban volt, pedig a lakók elmondása alapján felújítást, csak 1939 előtt végezhetett a tulajdonos.
A kapualj, a lépcsőház és körfolyosók festése már időszerű volt.
IX. Nyílászárók
A ház nyílászárói korukhoz képest meglepően jó állapotban voltak. Kivételek voltak azok az ablakok, melyek a körút oldalán találhatóak. Ezeket az ablakokat az időjárás nagyon igénybe vette.
X. Burkolatok
A kapualj, a lépcsőház, a főlépcső és a hátsólépcső burkolatai jó állapotban voltak.
XI. Kémények
A kémények külső és belső állapota megfelelő volt.
XII. Lakások, Üzletek
A lakásokban és az üzletekben, 1995 előtt, a 60-as, 70-es, 80-as években átfogó felújítást nem végeztek. Komolyabb munkálatnak csak a festés és a parkettacsiszolás számított. A víz-és csatorna vezetékeket, az elektromos hálózatot és a nyílászárókat csak a lakás vagy üzlet megvásárlása – 1994-1996 – után végeztek az új tulajdonosok, ezek a munkák még napjainkban is tartanak.
A FELÚJÍTÁSI MUNKÁK
Miután átvettem a társasház közös képviseletét az első teendők között volt, az elvégzendő munkák sorrendjének felállítása. Nagyon sok környékbeli lakóháznál az alapítás után az első munkák egyike a festés volt, ugyanakkor a ház épületgépészetileg szinte ”romokban” állt. A lakók szinte mindegyike egyetértett az elvégzendő munkák sorrendiségével, tehát elsődleges feladatok közé tartozott, épületgépészet felújítása és csak utána kifesteni. A vízórák felszereltetése és a pince lomtalanítása az első munkák között volt.
Nagyon magas víz-és csatornadíjat fizettünk ki havonta, a társasház számlája szinte üres volt. A lakógyűlés a vízórák felszereltetését minden különösebb ellenvélemény nélkül, elfogadta. Itt megállnék egy pillanatra és megköszönném a lakóközösség szinte minden tagjának, hogy támogatott ötleteimben és munkámban az évek során.
A pince lomtalanításánál ismerték meg egymást jobban lakótársaink, szinte minden férfi itt volt lakóházból és segítette kiüríteni a pincét. Több, mint 20m3 hulladék került elszállításra. Ez a munka nagyon jó közösség formáló volt.
Ahogy az évek alatt gyűlt a pénz a társasházban, egyre több munkát tudtunk elvégezni.
A pincében folyamatosan megújult a víz-és csatornahálózat, elvégeztük az elzáró csapok cseréjét, felújítottuk az elektromos hálózatot, 1998 nyarán kicserélték a gázvezetéket az épületbe történő becsatlakozástól a földszinti gáz fogyasztásmérő óráiig.
Még ebben az évben a faállványzat is elbontásra került, - a függőfolyosók alól - helyüket fém tartószerkezetek vették át.
A következő évben az udvar alatti szennyvíz vezetékek teljes cseréje megtörtént, melyet az udvar betonozása követett.
A lengőajtókat szétszedték, felújították, majd beállították, a hiányzó üvegezés pótolva lett. A függőfolyosók felett a főpárkány deszkázatát elbontották, és teljesen kicserélték, az eresz- és ejtőcsatornákkal együtt.
A tetőn újak lettek a világító-és kibúvó ablakok. Tetőléceket és cserepeket cseréltek, a szegélybádog felkerült a tető minden részére. Megújultak a kéményseprőjárdák és ezek korlátai.
Kifestették a kapualjat, a lépcsőházat és a nyílászárókat 2002-ben. 2005 őszén megújult a belső udvart körülölelő homlokzat, a földszinttől a harmadik emeletig. Tíz év alatt társasházunk megújult, megszépült.
2010-BEN
Tehát 2005 végére szinte minden fontosabb felújítást elvégeztünk. Az elmúlt négy évben folyamatosan zajlottak a kisebb felújítási munkálatok. A pincében befejeződött a teljes víz-és szennyvízhálózat cseréje, és a felszálló víz-és csatorna vezetékek közel 80%-a ki lett cserélve.
2010-ben a hat évnél régebbi vízórákat lecseréljük.
Ezekben a napokban történik a körúti oldal ereszcsatornájának felújítása.
Három nagyobb volumenű munka maradt hátra, az egyik legfontosabb a homlokzat tatarozása, felújítása, ennek kivitelezése előreláthatólag a jövő évben, 2011-ben történik. Ezután kerül sor az udvar burkolatának elkészítésére, majd a hátsólépcsőház festésére. Az eltelt tizennégy évben - három lakás kivételével - a lakások is folyamatosan megújultak.
© 2012-2024 hazkezeles.com